Eleinte eufórikus állapotban leledztem, amikor nekifogtunk üzleti vállalkozásunknak. A partnerek egyre csak adták a kipróbálni való kutya játékokat és falatokat. Gazdi is nagyon pozitívan kinevezett tesztalanynak, de nemsokára a „Filiplopninemér"...
Oszkár megőrzés gyanánt hozzánk költözött, mert Beagazdája nagyon-nagyon messzire utazott kisfarkasokért, a farkaskiképzők időnként szoktak ilyeneket csinálni, legalábbis Oszi magyarázata szerint.
Sokféle kutyás előadáson vettünk már részt Gazdival, de a legfurcsább az biztosan Erik Kerstingé volt. Ő egy német segítőkutya kiképző, aki epilepszia roham-előjelző, mozgássérült-segítő, „halló” és vakvezető kutyák tanításával foglalkozik.
Kobak és Charlie, a két haver közös ketrecben utaztak, míg én a megszokott hátsó üléses helyemen. Már egészen megszoktam, hogy kutyák jönnek és mennek falkánkban, amíg az én nagykutya pozíciómra ez nincs kihatással, addig nincs ellene kifogásom.
Reggel Gazdival kettesben indultunk útnak, Kobakot otthon hagytuk, amitől én egyáltalán nem estem kétségbe, sőt… Mostanában kezdi nagylegénynek érezni magát, játszadozásaink alatt már megenged magának egy-egy pimaszkodást is!
